Az európai jelentőségű természeti értékeket őrző területek ökológiai hálózata a NATURA 2000 rendszer. A pannon szikeseseket a Közösségi jelentőségű természetes élőhelyek jegyzéke a kiemelt jelentőségű, azaz fokozott védelmi intézkedéseket igénylő élőhelytípusok közé sorolja, melynek legnagyobb kiterjedésű európai előfordulási helye a Hortobágy.

A LIFE program helyszíne a Hortobágyi Nemzeti Park, amely a NATURA 2000 hálózat részeként felkerült a közösségi jelentőségű területek listájára (Élőhelyvédelmi Irányelv alapján), illetve kijelölt különleges madárvédelmi terület (Madárvédelmi Irányelv alapján).

A Hortobágyi Nemzeti Park 1973-ban jött létre, területe ma már meghaladja a 80 000 hektárt, ebből 52 000 hektár UNESCO Bioszféra Rezervátum. A Hortobágy a Világörökség része és közel 24 000 hektár a Ramsari Egyezmény oltalma alatt álló nemzetközi jelentőségű vizes élőhely. A nemzeti park kiterjedt szikes puszták - Európa legnagyobb, mintegy 54 000 hektárt borító összefüggő természetes gyepterülete - és különféle vizes élőhelyek mozaikja.

A Hortobágy kiterjedését és jellegét tekintve is különleges terület Európában. A nem tengerparti szikes területek klasszikus európai előfordulási helye a Kárpát-medence, melyek közül a legnagyobb kiterjedésű és a talajtípusok, felszíni mikroformák (szikerek, szikpadkák, vakszikes foltok) tekintetében legváltozatosabb a Hortobágy.

Az elmúlt 30 000 év geológiai, őskörnyezeti vizsgálatai minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy a szikes pusztát nem emberi hatások hozták létre.
 


A hortobágyi pusztákon az 1950-60as években gát- és csatornarendszereket létesítettek felületi öntözésre kialakított intenzív gyepterületek és rizsföldek számára. Ezek nagy részét soha nem használták, viszont az elnádasodott csatornák, a terepfelszín fölé emelkedő gátak nem csak az ősi pusztai tájképet törték meg, de jelentős természeti károkat is okoztak. A jellegzetes száraz szikespusztai és vízjárta élőhelyek tarka hálózatát formáló és fenntartó természetes szikesedési folyamatok működése lehetetlenné vált. A szikpadkákat, szikereket, szikfenekeket egyenes csatornák és gátak szabdalták fel, útját állva a víznek a talajfelszín természetes mélyedéseit, medreit kitöltő mozgásának. A kiterjedt füves puszták feldarabolódtak, a mocsarak, időszakos vízállások, zsombékosok kiszáradtak, vízháztartásuk felborult. Ez élőviláguk szegényedéséhez, biológiai változatosságuk csökkenéséhez vezetett. A gátrendszerek (gátoldalak, műtárgyak) jó búvóhelyek, kotorékhelyek a róka számára. A területen a túzok alacsony szaporodási sikerességéért elsősorban a róka tehető felelőssé. Az élővilág sokszínűségének megőrzéséhez, a károsított élőhelyek természeti gazdagságának helyreállításához beavatkozásokra volt szükség. A terület természeti értékeinek (védett növényfajok, védett és fokozottan védett állatfajok, valamint életközösségeik) hosszú távú megőrzése csak ezeknek a mesterséges létesítményeknek a felszámolásával biztosítható.


2002-ben az Európai Unió LIFE-Nature pályázati keretének támogatásával nyílt lehetőség arra, hogy száraz szikes pusztai és mocsári élőhelyek változatos, összefüggő rendszerének természetes állapotát próbáljuk meg visszaállítani.

A Hortobágyi Nemzeti Park déli pusztáin 10000 hektár NATURA 2000 területet (részben Ramsari területeket) érintő tájrehabilitációs program keretében a természetes felszíni vízmozgást megakadályozó gát- és csatornarendszereket megszüntettük és talajegyengetéssel a természetes terepfelszínbe tökéletesen belesimítottuk. A nagyobb csatornák helyén foltokban a természetes gyepet alkotó főbb fűfajok (veresnadrág csenkesz) magvetésével segítjük a gyep visszatelepedését. A mocsarak természetvédelmi kezelését (a felszíni vizek visszatartását) szolgáló műtárgyakat felújítottuk.

A program végrehajtásának ideje 4 év, 2002-ben indult és 2005-ben ért véget.
PDF formátumban letölthető a projektet bemutató szórólap és az összegző jelentés.